Janus-arc

Valóban ennyire lelketlen és érzéketlen Lázár János, hogy kijelentésével több százezer magyar állampolgárt alázott meg emberi mivoltában? A mindig jól öltözött, intelligens miniszternél vajon rövidzárlat állt elő, amikor kijelentette, hogy “a közmunka mellett nincs idejük lopni az embereknek”, vagy valami másról van szó?

Játsszunk el a gondolattal, mi van akkor, ha nem véletlen elszólásról, hanem nagyon is tudatos hatalommegtartási technikáról beszélhetünk. A kormányon lévő Fidesz két hónappal a választás előtt hirtelen veszített a népszerűségéből, ezért minden eszközzel erősítenie kell, és a föld alól is új szavazókat szükséges szereznie. Hol találhatnak még utolsó pillanatban potenciális választókat? Nem marad más, mint valamelyik szélsőség, vagyis a Jobbikról leszakadt jobbszélső, erősen rasszista, nemzeti radikális réteg, akik a Jobbik középre húzódásával elveszítették a bázisukat. Akkor már csak egy dolgot mondjunk ki, hogy teljes legyen a feltételezett kép, a közmunkások nagy része cigány ember, és ezzel a kör bezárult. Vagyis Lázár János okosabb és számítóbb, mint azt bárki gondolná. A fenti megalázó mondatával üzenhetett azoknak, akik zsigerből azonosulnak ezzel a kijelentéssel és máris közösséget alkothatnak a hatalmát megtartani akaró, kormányzó párttal.

A társadalmi felzárkózás menedzselése az egyik fő területe az Emberi Erőforrás Minisztériumnak, mely munkát jelenleg látható módon, nem végzik, kérdés, hogy mit csinálnak helyette?

Végül, még egy ide vonatkozó gondolat jutott az eszembe; ugyan minden ember egyenlőnek születik, de nem feltétlen “annyit ér, amennyije van”…

Weith Katalin

Megosztás:
Share