Péntek délutáni csúcsforgalom, megállok az egyik bevásárló központ parkolójában és éppen készülök kiszállni, amikor két férfi közeledik a mellettem álló autókhoz. A mercédeszes, atlétatrikós mellett egy öt éves forma kislány lép a kocsihoz. Miközben megpróbálja kinyitni a kocsi ajtaját, a másik kék inges, aktatáskás, fiatalabb férfi az autójához lép és halkan megszólal: “közel álltam, nem volt hely”.

Úgy tűnt, mintha együtt lettek volna, de ebben a pillanatban a mercédeszes hirtelen odalép a másikhoz és lökdösni kezdi. Minősíthetetlen szavakat üvölt az arcába és közben a másik nekiesik a valóban 50 centire álló autójának. A férfi reagálni sem tud, amikor kap egy hatalmas pofont.

Azt hiszem rosszul látok. Ez egy film, vagy a valóság, nézek dermedten és csak remélem, hogy nem vadul tovább a helyzet. Az egész jelenet alig 30 másodpercig tart, dermedten ülök a félig nyitott ajtó mögött. Aztán a kislány mégis kinyitja a kocsi ajtaját és szabálytalanul beül az első ülésre, a feldühödött apja mellé, aki padlógázzal elhajt. A másik férfi megigazítja az ingét és zavartan ő is beül a volán mögé, majd lassan indít és elindul.

Szorítást érzek a gyomromban és cikáznak a fejemben a gondolatok. Ez komolyan itt történik, ma, Budapesten? Mi az a feszültség, ami megengedhetővé tesz ilyen viselkedést egy hétköznap, az utcán? Mit tanul ez a kislány az apjától? Egyáltalán hova tart ez a világ?

Szerinted?

Weith Katalin