Őszintén, érti még valaki ezt a káoszt, ami a politikában és a médiában zajlik? Ki mennyit lopott, kinek van több milliárdja, mit hazudik éppen a miniszterelnök, Gyurcsány miért kérkedik azzal, hogy négyszázmilliót adózott, Pintér maffiózó vagy szerencsétlen áldozat, akiről hamis dokumentumokat terjesztenek, az MSZP-ben vagy a Fideszben van több kommunista? Hol vagyunk? Kinek szól ez a cirkusz? Mikor mondjuk már, hogy ELÉG VOLT!

Ez az egész olyan, mint egy színházi tragikomédia. Lassan már nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk. Itt silány a rendező és az egész társulat, úgy ahogy van egytől egyig. Meddig veszünk még jegyet az előadásokra? Kiknek asszisztálunk tulajdonképpen? Tudjátok kedves nézőtársaim, hogy ha üres lenne a nézőtér, előbb-utóbb bezárna a színház. Mi tartjuk fenn a figyelmünkkel ezt az ócska, értéktelen bohóckodást.

Gyerekkoromban sosem szerettem a Vitéz László bábjátékot. Nem értettem, mi a jó abban, hogy palacsintasütővel verik egymás fejét. Félelmetes és idegesítő volt, ahogy a mostani adok-kapok is.

Vajon mi célt szolgál ez az egész látványosság? Valami nyilván zajlik a háttérben, amit el kell takarni a szórakoztatással. Elég komoly ügyekről lehet szó, ha lassan már a saját áldozathozatal látványát is a nagyérdemű elé tárják, csakhogy folyjon a szó, káprázzon a szem és szunnyadjon az értelem.

A jegypénztárnál mi fizetünk, így itt az ideje, hogy valódi, tehetséges előadókat keressünk a mostani elhasználódott statiszták helyett. Cseréljük le a rendezőt és vele együtt a társulatot is olyanokra, akik képesek a kedvünkben járni és őszinte mosolyt varázsolni az arcunkra! Találjunk új politikusokat, akik minket szolgálnak és minden nap azért dolgoznak, hogy mi boldogabbak és elégedettebbek legyünk!

Az utópia az, ami jelenleg zajlik, mert sose hittük volna, hogy ilyen létezhet…

Weith Katalin