2017. március 15.
Hajnali 8:30
Batthyányi tér

 

Amióta nem kötelező ünnepségre menni, nem voltam egyen sem. Nem éreztem szükségét, hogy átéljem gyermekkorom élményeit, amikor hangvezérelt, akarat nélküli robot voltam.

Nagy ritkán láttam a tévében, hogy milyenek ezek az ünnepségek. Hatalmas, agresszív tömeg, transzparensek, jelmondatok, elkötött tankok, vízágyúk, felborított autók, pályát tévesztett rendőrök. Nekem csak egy újabb kritérium a listán: amikor lakást keresek, nem mehetek olyan területre, ahol tüntetéseket rendeznek, mert ünnepnapon nem fogok tudni hazamenni.

Batthyányi tér, hajnalok hajnala. Emberek járkálnak, néhány rendőr cirkál, kokárdák, kamerák, egy drón. Szemben a Parlament. Minden olyan békés, mintha nem is ünnep lenne. A rend őrei barátságosak, mosolyognak, ahogyan mindenki más is. Feszültségnek, haragnak nyoma sincs.

Talán túl korán van még hozzá. Talán valamilyen összetevő hiányzik, hogy az elegy robbanásveszélyes legyen. Egyelőre még csak emberek vannak, akik emberként viselkednek.

Kokárdát tűznek rám. Piros, fehér, zöld. Úristen! Mi ez? Mi közöm van nekem ehhez? Nem vagyok kommunista, akkor minek ez? Nem vagyok fideszes, sem jobbikos, nem akarok senkivel háborúzni, senkit ellenségnek tekinteni, senkit sem megölni! Kokárda, úristen! Mi közöm van nekem ehhez?

Nehéz elvonatkoztatni. Nehéz úgy nézni egy ünnepre, hogy abba nem keveredik politika. Mi történt március 15-én, mit ünneplünk ezen a napon, ha kivesszük belőle a politikát? Egyáltalán, miről szólnak az ünnepeink, ha a rárakódott politikai célokat és magyarázatokat figyelmen kívül hagyjuk?

Egy fiatal közösség, a Magunkért, a megszokott játszmák helyett érdemi munkát hirdet, politika nélküli politikát, ahol a társadalom nem csatatér. Sem ennek az országnak a határain belül, sem azokon kívül nincsenek ellenségek. Talán csak azok, akik a háborúból profitálnak. Nekem, egy politika összes fajtáját, módját, irányzatát zsigerből elutasító embernek, ez az egyetlen elfogadható alternatíva.

Március 15, reggel, Batthyányi tér, a Parlamenttel szemben. Minden nyugodt, az emberek mosolyognak, még a rendőrök is. Talán túl korán van még az indulatokhoz. Talán hiányzik valami, ami ahhoz kell, hogy a mosolyok lehervadjanak, az ujjak karmokká görbüljenek, a szívek haraggal teljenek, és az öntudat lekapcsoljon.

Érdekes élmény volt megtapasztalni, hogy egy ünnep lehet békés is.

Lehetne az is.

D. S.