Két napja örülünk a hírnek, bennem mégis valahogy averziókat keltett amit láttam és olvastam. Ez itt a szubjektív elemzésem, kéretik így olvasni.
A hír önmagában örvendetes, már ha valóban igaz, talán többen érezzük, hogy valami még sincs ezzel rendben. Íme néhány felvetés a kilógó lólábakról.
Ismerős volt a téma, hiszen örültünk már egyszer 2017 decemberében, amikor Putyin elnök kikiáltotta a nagyvilágba: “Szétvertük az Iszlám Államot…”. Most Trump elnök kürtölt győzelmet, “Meghalt az Iszlám Állam régóta keresett első számú vezetője és alapítója…”.
Két nagyhatalom elnöke magának vindikálja a felszabadulást a terrorizmus fenyegetése alól. Újra olvasva a korábbi híradásokat és megnézve a mostaniakat, nem szükséges PR szakembernek lenni, hogy érzékeljük, a szenzáció túlságosan ordít a sorok közül.
Érdemes először is tisztázni, mi az Iszlám Állam? Nos, itt nem egy valódi országról beszélünk, hanem egy transznacionális terrorszervezetről, más néven az ISIS-ról. A képet sajnos színesíti, hogy az ISIS mellett több száz további terrorszervezet szövi át nem csak a Közel-Keletet, hanem Afrikát és már Európát is. Oldalakat lehetne írni erről a témáról, de akit bővebben érdekel, nagyszerű könyveket tanulmányozhat, hitelesen főként biztonságpolitikusok tollából.
Felmerül a kérdés, ha Putyin vezetésével sikerült két éve szétverni az Iszlám Államot − ami a fent leírtak alapján értelmezhetetlen −, akkor vajon mekkora dicsőség megölni egy nem létező „állam” vezetőjét? Miközben persze azt gondolom, hogy az igazságszolgáltatás dolgozhatna hatékonyabban ezen a területen is.
Az is rejtélyesnek tűnik, hogy valóban ő halt-e meg, mert a híradások ugyan arról szólnak, hogy egyértelműen Abu Bakr al-Bagdadi DNS-ét azonosították, van ahol mégis úgy jelent meg a hír: “nagy bizonyossággal meghalt”. Hm akkor ezek szerint, van kis, nagyobb, meg igazán nagy bizonyosság is?
További bizonytalanságra ad okot, hogy legalább kétféle verziót olvashattunk a hírhedt terrorista vezető haláláról, egyik szerint amerikai katonák lőtték le, a másik verzió szerint saját magát robbantotta fel menekülés közben. Az eredmény szempontjából ugyan lényegtelen, de a hitelességet ismét megkérdőjelezi.
A titkos művelet rajtaütésszerűen történt, “hatalmas légitámadással”, miközben ahogy megtudtuk, volt idő kimenteni tizenegy gyereket és „egy gyönyörűséges, tehetséges kutyát”. Marketing tanulmányaim alapján máris bevillan a jól működő módszer; a gyerek és a kutya mindig remek eszköz a hatáskeltésre.
Emellett persze ahogy a mesében, a gonoszságnak, mint fekete erőnek is meg kell jelenni, Abu Bakr al-Bagdadi három gyermekét hagyták apjukkal a robbanómellény áldozatául esni, miközben üldözték őt egy alagútban. Hát, elég sok akciófilmet láttam, néhány készítésében részt is vettem, de ez a szituáció valahogy nem áll össze… Ilyenkor a producer a rendezőtől új storyboardot kér, hogy hiteles legyen a jelenet. Ha már a filmeknél tartunk, valahogy az egyik kedvencem Forrest Gump jutott eszembe, egy második részben nagyszerű jelenet lehetne mindez dokumentarista stílusban.
Egy biztos, jövőre Amerikában elnökválasztás lesz, ahogy 2018-ban Oroszországban is volt. Putyinnak bevált a világmegmentő hős szerep, talán Trumpnak is sikerülhet, hacsak addig egymásnak nem esnek, hogy ki vigye el valóban a pálmát.
Aki ismer tudja, a leglehetetlenebb helyzetekben is igyekszem megőrizni az optimizmusomat, annak ellenére, hogy egy mai hír szerint: “Halála nagy eredmény a terrorizmus elleni háborúban, de távolról sem jelenti az ISIS végét!” – mondta Nicholas Rasmussen, aki az USA terrorelhárítást vezette 2011-ben. Nem szeretnék nevén nevezni egy újabb potenciális elnökjelöltet, de úgy tűnik, van még megsemmisíthető Iszlám Állam, alias ISIS.
Végezetül azért zárjuk mégis hapy end-del, ma olvastam egy NATO elemzésben, hogy az utóbbi években csökkent a terrortámadások és áldozatok száma. Ha hiszik, ha nem, mindez a migráns válság közepén…, na, de ez már egy másik történet, akarom mondani mese…
Weith Katalin
