CSALódás

Ma egy ismerősömmel beszélgettem, akit letaglózott a választás eredménye. Ez már nem meglepő, hiszen a csapból is ez folyik, de mondott még egy érdekes dolgot; a szülei olyan letargiába estek, hogy megfogadták, soha többet nem mennek szavazni. Ez az igazi vesztesége ennek a választásnak.

Az elmúlt évek másról sem szóltak, mint a fotelban ülő, kisujját nem mozdító, „nyájat alkotó” magyar állampolgárokról. Aztán tessék, minderre rácáfoltak az emberek, olyan tömegesen mozdultak meg és mentek el szavazni, hogy a választási helyszínek alig tudtak megbirkózni a feladattal. Komolyan elhitték, hogy fontosak és felelősséget vállalva dönthetnek a saját életükről. Aztán jött a hideg zuhany, az arculcsapás; fölösleges volt, színjáték az egész. Azokról az állampolgárokról beszélek, akik vasárnap a kormányváltás miatt mozdultak meg. Ők azok, köztük Gabi szülei, akik eldöntötték, hogy soha többet, mert minek. Az igazi vesztesége a vasárnapi voksolásnak ez, az emberek hitének teljes elvesztése, a tenni akarás letörése, a „bármit teszel, úgyis mindegy” állapot tovább sulykolása.

Vajon ez a morális amortizáció, a passzivitás bebetonozása milyen jövőképet fest elénk?

Milyen irányba tud menni egy ország, ahol az állampolgárok közel fele fölöslegesnek, megsemmisültnek, leértékeltnek érzi magát? Milyen teljesítményt tud nyújtani egy hitehagyott, önbizalom vesztett ember? Elmondom, silány, nem törődöm, felelőtlen magatartás és teljesítmény a következménye. Kritikus helyzeteket okozhat ez egy ember esetén is, de mi van, ha milliókról, egy társadalom jelentős részéről van szó? Megrendítő.

Egyetlen ellenszere van a hatalom deformáló hatásának, kitartunk a valódi értékek mellett és tiszta lelkiismerettel a tükörbe nézve, minden nap megveregetjük a vállunkat, megerősítjük magunkat, hogy egyenes a gerincünk és mindent megtettünk, ami tőlünk telik. Ha naponta ezt milliók teszik, akkor van remény, hogy aktív, felelősségteljes polgárokként képesek leszünk megteremteni és fenntartani a MI Magyarországunkat.

Weith Katalin

Megosztás:
Share

4 Comments on "CSALódás"

  1. Gregor Gall | 2018-04-11 at 09:04 |

    Csak egy pici adalék részemről, a sok megfogyelésemből, amin érdemes elgondolkodni. Alkotó művészként humán üzenet kreáló specifista vagyok. Nomen est omen. -mondta a latin. Azaz, A NÉV FIGYELMEZTETŐ ELŐJEL! A KÖSZ név a magyarban a kösz, nem kérem emlékeztetője. Van a stílusában egy laza, fiatalos, felelőtlen felületesség, egyszóval: komolytalanság. Nem győztes párt név. Lehet ezen is fejleszteni, ha bármi áron ragaszkodsz a párt-eszközű társadalomjobbítási kisérlethez. Egy apáca a bordélynegyedben hogyan fog szűzességre nevelni 10 000 kiégett szajhát és a cinikus futtatóikat?

  2. Gregor Gall | 2018-04-11 at 09:15 |

    A fenti kommentemben egyáltalán nem a cselekvés kilátástalanságáról beszélek,
    hanem arról, hogy a “bordélynegyed” alkalmatlan környezet
    tisztességes hölgyek új nemzedékét kinevelni.
    A pártok világa pedig komplett bordélynegyed.
    Egy teljesen másik, párhuzamosan fejlődő világot kell felépíteni,
    mely nemzedékek sora munkájával majd körülölelei,
    és a sikesres, boldog, virágzó, prosperáló életek százmillióinak példájával
    utánpótlás nélküli kihalóvá teszi a “Bordély-birodalmakat” !!!!
    Ez az én hatalmas erejű, kreátori posztulátumom.

  3. Hát, ez elég kevés, mármint ez az alternatíva, amit kínáltok. Aki letargiába esett, az most hirtelen ettől a pár sortól nem kezdi el veregetni a vállát. Ez nem egy megoldás.

  4. Gregor, köszönöm az építő hozzászólásokat. A KÖSSZ-el választási szövetséget kötöttünk, most visszatérünk a saját berkeinkbe a Magunkért Mozgalomhoz. Hamarosan közzé teszek erről egy értékelő beszámolót és terveket a továbbiakról.
    Johny, az elmúlt két év egyik legfontosabb tapasztalata, hogy a dolgok lassabban változnak, mint szeretnénk. Ezért lépésről-lépésre tudunk csak haladni. Ahhoz, hogy valami újba kezdjünk, le kell zárni az előzőt, a régit.Meg kell élni az elengedést és feldolgozni, leszűrni a tanulságokat. Most ezt éljük.

Comments are closed.