Lőtér

Mai hír: “2017-18-ban negyven lőteret építenek fel, összesen 17 milliárdból.” A cím alatt fotó, a miniszterelnök egy fegyverrel a kezében. Félelmetes. Vagyis telitalálat, az üzenet elérte a célját.

A képről eszembe jut, amikor az óvodában a fiúk furcsa hangokat adtak ki, miközben az udvaron rohangáltak és úgy csináltak, mintha puska lenne a kezükben. A láthatatlan fegyverrel egymásra lőttek és aztán a lövés becsapódását imitálva összeestek. Már akkor sem értettem, miért érzik ettől erősnek és nagynak magukat, számomra inkább nevetséges volt az egész. Megfogadtam, hogy ha egyszer fiam lesz, biztosan nem veszek neki játék puskát. Szerencsére lányom született.

Valóban félelmetes belegondolni, hogy mit fognak tenni a gyerekek, ha valódi fegyvert kapnak a kezükbe, miután órákat töltenek a virtuális videó játékokkal, ahol halomra lövik egymást. A fegyver nem játék, óvatosan kell vele bánni, mert fordítva is elsülhet. Ahogy ez a népszerűsítő kampányfotó is, hiszen fegyverrel mutatkozni agressziót, félelmet, a halált juttatja az eszünkbe és azokat a kisfiúkat, akik ettől akarnak nagynak és erősnek látszani.

…közben felnőttem és már nem tudok ezen nevetni.

Weith Katalin

Megosztás:
Share