A Parlament fantomja(i)

Nem hiszitek, mert először én sem hittem…

Néhány hete pályázatot írtunk ki, melyben új országgyűlési képviselőjelölteket keresünk 106 választókörzetben. Tisztességes, szociálisan érzékeny, képzett, egy jóléti Magyarország állampolgáraiért tenni akaró lelkes embereket. Érkeztek a pályázatok a kiírásnak megfelelően, majd személyes találkozókon kellemes és tartalmas beszélgetések következtek, végül a hogyan tovább kérdésnél néhányakban némi elbizonytalanodás történt. “Vezetőként dolgozom az önkormányzatnál, az egyik állami vállalatnál, egy közigazgatási szervezetnél… Nagyon szeretnék a Magunkért képviselőjelöltje lenni, mert nagyszerű a szervezet  küldetése, de most még nem adhatom az arcom és a nevem.”

Elképesztő! Nagy a baj, olyan ez, mint a szénmonoxid, nem látjuk, nem érezzük, de alattomosan öl. Egy láthatatlan kéz egyre erősebben szorít, módszeresen fojtogat és elveszi a szabadságot.

Mindez csak tovább erősíti bennünk az elszántságot, megyünk, tesszük a dolgunkat minden nap. A tapasztalatok alapján, az elmúlt hetekben átírtuk a stratégiánkat, és a körülményeket figyelembe véve még nagyobb lendülettel szervezzük az összefogást, az informális találkozókat a képviselőjelöltekkel és más szervezetek vezetőivel. Keveset láttok, hallotok erről, mi annál többet tapasztalunk. Elképesztő dokumentáció állt már össze országosan a korrupciós ügyekről, igazságszolgáltatási és ügyészi eljárások módszeres leállításáról. Egyre többen keresnek minket, állnak mellénk és mögénk, nyíltan vagy informálisan, jelezve, hogy itt vagyunk, segítünk elöl vagy a háttérben, csak menjetek, tegyétek a dolgotokat, mert elviselhetetlen ez a morális állapot és kiszolgáltatottság, ami körülvesz minket. Munkacsoportokban, szakértők segítségével végezzük a programalkotó munkát, hogy az ország egészére kiterjedő új, oxigén dús áramlatot hozzunk hamarosan.

Úgy döntöttünk, hogy nyilvánosságra hozzuk a láthatatlan erőnket, és amíg a teljes képviselőcsoportunk feláll, 106 fantom képpel jelöljük a képviselőjelöltjeinket. Ahol megvan a Magunkért jelöltje, folyamatosan arany színre változtatjuk fantom táblánkon a szürke ikont. Biztonságot és erőt üzenünk ezzel azoknak, akik megtorpantak, de csatlakozni kívánnak hozzánk. Folytatjuk az összefogást más szervezetekkel, készítjük elő az együttműködéseket, és hamarosan mindenki számára láthatóak leszünk.

Tegyünk valami olyat minden nap, amitől félünk.  (Eleanor Roosevelt)

Weith Katalin

Megosztás:
Share